Bemutatkozik a Fővárosi Polgári Védelmi- és Katasztrófavédelmi Szövetség

A Szövetség 1988. december 02-án alakult meg.
A Szövetség alapvető működési területe a főváros és kerületei.
A Szövetség célkitűzése, hogy mint közhasznú szervezet működjön közre a főváros állampolgárainak, -kiemelt figyelemmel a tanuló ifjúságra azok polgári védelmi, katasztrófavédelmi felkészítésére-, hogy az állampolgárok képesek legyenek saját és embertársaik életét, a vagyontárgyaik épségét óvni, menteni elemi csapás, természeti és ipari katasztrófák, fegyveres konfliktusok esetén.

Ennek érdekében kell felkészítő- és propaganda tevekénységet végezni a hivatásos szervekkel, a Fővárosi önkormányzattal és a kerületi polgármesteri hivatalokkal és más civil-önkéntes szervezetekkel együttműködve.

Együttműködési megállapodással rendelkezünk a Magyar Polgári Védelmi Szövetséggel, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal (rendkívüli időjárás következményeinek felszámolása, tanulóifjúság felkészítése, felmenő rendszerű ifjúsági versenyek lebonyolítása, közösségi szolgálat szervezése, társ civil szervezetek szakmai felkészítése, pályaorientációs felkészítések témakörökben).

Szorosan együtt működünk a Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalával, valamint a kerületi polgármesteri hivatalokkal a lakosság, ifjúság felkészítési feladatok elvégzésében.
Különböző kiadványok készítésével segítjük a lakosság felkészítését, illetve felkészülését a különböző veszélyhelyzetekre („Mit kell tudni földrengés esetén”, „Mit kell tudni ár- és belvíz esetén”, „Kiút a bajból” stb.).

Minden évben ünnepélyes megemlékezéssel és koszorúzással tisztelgünk a II. Világháború légibombázásainak civil áldozatai, valamint a Légoltalmi hősök emléktáblája előtt.

A II. Világháború légibombázásainak civil áldozatainak emlékművének koszorúzása

A II. Világháború légibombázásainak civil áldozatainak emlékművének koszorúzása

2007. július hónapban Szövetségünk az erdélyi Nyergestetőn a Székely hősök emlékhelyén kopjafát állított, amelyet minden évben megkoszorúztunk.

Nyergestetőn állított kopjafa

Nyergestetőn állított kopjafa

Tisztelettel adózunk hős őseink emlékének.

Légoltalmi hősök emléktáblája

Légoltalmi hősök emléktáblája

Több kerületi önkormányzati polgári védelmi törzs felkészítésében vettünk részt.

Megszámlálhatatlan esetben tagjaink általános- és középiskolás tanulók
felkészítését végezték.

Több alkalommal végeztünk munkahelyi kollektívák, polgári védelmi segítők (akik az önkormányzatok állományában voltak alkalmazásban) felkészítését. A szövetség a tevékenységét egyesületként a tagdíjakból, pályázatokból, önkormányzati támogatásból, a különböző gazdálkodó szervek anyagi hozzájárulásából és magánszemélyek adományaiból, valamint a felajánlott személyi jövedelemadó 1%- ból fedezi.

E rövid ismertetéssel kívánjuk Önöknek bemutatni a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetséget. Reméljük a hamarosan lehetőség, nyílik a kölcsönös személyes kapcsolatok felvételére is és kétoldalú együttműködés kialakítására.

A Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófa Védelmi szövetség jelképe

Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség

Működési helye: 1143 Budapest, Stefánia út 55.
Levelezési címe: 1052 Budapest, Városház u. 9-11.
Adószáma: 18095269-1-41
Bankszámla száma: 11705008-20465377
Általános e-mail cím: fpvksz@fpvksz.hu