2024. 01. 19-én rendkívüli közgyűlés került megtartásra Szövetségünk Stefánia úti helyiségében, melyen a tagság szép számmal képviselte magát.

Elsőnek Puzder Attila nyá. pv. alez. adott tájékoztatót a Szövetség helyzetéről, az aktuális feladatokról.

Ezt követően Vid Gábor tájékoztatta az egybegyűlteket a Szövetség Alapszabályának módosító javaslatáról, melyet az elnökség korábban minden tagtársnak megküldött tanulmányozás és esetleges javaslattétel érdekében. A módosító indítványt a tagság egyhangúlag elfogadta. Ebben módosításra került egyebek mellett az elnökség összetétele, illetve az éves tagdíj mértéke is.

Az elfogadott Alapszabály szerint szavazott a közgyűlés az új elnökség tagjaira.

A jelölő bizottság a következő személyeket javasolta:

  • Kivágó Tamás ny. tű. ddtbk. – Elnök
  • Puzder Attila ny. pv. alezredes – Szakmai alelnök
  • Kazinczi Ferenc r. ezredes – Pénzügyi és Gazdasági alelnök
  • Gavrán László – Koordinációs alelnök
  • Vid Gábor – Általános alelnök

A tagság ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag megszavazta az elnökségi tagokat a fenti pozíciókba.

A választást követően elsőként Dr. habil. Endrődi István ny. tű. ezredes a Magyar Polgári Védelmi Szövetség Országos Elnöke köszöntötte és gratulált az újonnan megválasztott elnökségi tagoknak. Beszédében támogatásáról biztosította a fővárosi szövetséget és munkájukhoz sok sikert kívánt. Válasz beszédében Kivágó elnök úr megköszönte maga és az elnökség nevében az Országos elnök szavait és a tagság teljes támogatását és bizalmát. Ígéretet tett arra, hogy a Szövetség életét és munkáját a legjobb tudása és képességei szerint fogja irányítani.

FPVKSZ Elnökség